Tech

Piacvezető okostelefon-márka lett a HONOR Kínában 2022 első negyedévében

Piacvezető márka lett a HONOR – története során először – a kínai okostelefon-piacon a Canalys ma megjelent első negyedéves jelentése szerint. Emellett az első negyedév eredményei alapján a HONOR érte el a legnagyobb negyedéves és az előző év azonos időszakához képest éves növekedést is. Ezzel kapcsolatban az IDC azt is kiemelte, hogy „a HONOR Magic4 bevezetése szintén erősítette a HONOR pozícióját a csúcskategóriás szegmensben”. 

A Canalys jelentéséből kiderül, hogy a HONOR az első negyedévben 15 millió terméket értékesített, ezzel 205%-os növekedést ért el. Míg a legtöbb vezető gyártó visszafogta az új termékbevezetéseket az első negyedévben, a HONOR 6%-kal növekedett szekvenciálisan. 

Az IDC kiemelte, hogy a HONOR magas éves növekedése az alacsony összehasonlítási bázisévnek és az új termékek bevezetésének is köszönhető, amelyek az értékesítés mintegy 60%-át adták. A HONOR Magic4 termékcsalád bevezetése szintén erősítette a HONOR pozícióját a csúcskategóriás szegmensben. A Magic4 Lite már hazánkban is elérhető. 

A Counterpoint legfrissebb jelentése arról ír, hogy a HONOR továbbra is erős, lendületes növekedést mutatott a széles iparág kétszámjegyű visszaesésével szemben. 2022 első negyedévében a HONOR 166,8%-os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest és 15,5%-os növekedést negyedéves szinten. Ezzel mind éves, mind negyedéves összehasonlításban az első helyre került. 

A Reuters hozzátette, hogy a HONOR úgy volt képes nyereséget termelni az év első negyedében, hogy közben a kínai okostelefon-eladások 14%-kal csökkentek.