Gourmet

Tökéletes szilveszteri italok két magyar termelőtől: köszöntsük ezekkel a koktélokkal a 2021-es évet!

Nincs is annál jobb, mint azt látni, hogy ebben a nehézségekkel teli évben a magyar termelők képesek voltak összefogni, és közös alkotásokat létrehozni. Az idei év zárásaként a Búzavirág Kézműves Gin és a MAYER Prémium Szörp közös, finoman télire hangolt koktéljai mutatkoznak be, amelyeket otthon, családi körben is könnyen elkészíthetünk.

Tökéletes szilveszteri italok két magyar termelőtől: megérkeztek a Búzavirág & MAYER közös koktéljai!

A Búzavirág Kézműves Ginről

A Búzavirág Gin két összeszokott csapat hosszas munkájának eredménye.
Alkotói: Márton János, akit tiszta, izgalmas párlatairól ismerünk és az italpiacon már bizonyított Brebis Magyarország, akikhez több italmárka is tartozik. A Búzavirág Kézműves Gin legfőbb ismérve halványkék színe, amelyet a búzavirág szirmának köszönhet.
A búzavirág mellett az ital fontos, meghatározó alkotóeleme még a hárs és az akác, ezek és még több mint 20 összetevő teszi teljessé ezt a kézműves magyar gint.

A Búzavirág Winter Selection-ben a már jól ismert ízeket ünnepi hangulatú, téli fűszerekkel egészítik ki. A téli limitált kiadásban megjelenik a szegfűbors, a mandula és a csillagánizs aromája is.

Az italcsalád új tagja a Pipacs Kézműves Gin is, amelyben ott rejlik a Balaton-felvidéki mezei pipacsok és a virágos mezők friss illata. A citrusos, enyhén fűszeres ital közel 30 összetevője között kiemelt szerepet kapnak a mezei virágok és a citrusok, a boróka mellett ezek adják az ital fő karakterét.

A MAYER Szörpről

A Mayer Szörp 2015-ben alakult. A szörpfőzés gondolata akkor fogalmazódott meg a tulajdonosokban, amikor saját éttermükbe kerestek természetes alapanyagokból készült, tartósítószertől mentes szörpöket. Mivel hosszas keresgélés után sem találták meg az igazit, inkább megfőzték maguknak. A családi vállalkozásként működő szörp üzemükben – saját receptek alapján – csak természetes alapanyagok felhasználásával készítik a prémium Mayer szörpöket és szirupokat, kizárva a mesterséges aromákat és színezékeket.
A Mayer Szörp célja, a lehető legjobb minőséget kínálni a fogyasztók számára, megőrizve a gyümölcsök és a fűszerek eredeti ízét. 

A koktélok
Búzavirág Winter Selection & MAYER prémium fahéjas szilvaszörp – Simon Róbert bártender receptje

Hozzávalók:
4 cl Búzavirág Winter Selection Kézműves Gin
1,5 cl frissen facsart narancslé
2,5 cl MAYER prémium fahéjas szilvaszörp
1 dl 100%-os almalé
1 dl 100%-os körtelé

Így csináld:
Az ital alapanyagait töltsd shakerbe, majd alaposan rázd össze.
Jégre töltve kínáld. Érdemes kipróbálni forró italként is. Az ital speciális hozzávalói az alábbi linken csomagban is megvásárolhatod itt:
www.proszit.hu/buzavirag-winter-and-mayer-fahejas-szilva-737

Búzavirág Kézműves Gin & MAYER prémium gyömbérszörp – Simon Róbert bártender receptje

Hozzávalók:
4 cl Búzavirág Kézműves Gin
2,5 cl frissen facsart citromlé
3 cl MAYER prémium gyömbérszörp
1 dl zöld tea
1 tk. méz

Így csináld:
Az ital alapanyagait töltsd shakerbe, majd alaposan rázd össze. Jégre töltve kínáljuk. Érdemes kipróbálni forró italként is.
Az ital speciális hozzávalói az alábbi linken csomagban is megvásárolhatod:
www.proszit.hu/buzavirag-and-mayer-gyomber-735

Pipacs Kézműves Gin & MAYER prémium chilis málnaszörp – Simon Róbert bártender receptje

Hozzávalók:
4 cl Pipacs Kézműves Gin
2 cl frissen facsart citromlé
2,5 cl MAYER prémium chilis málnaszörp
1 cl vanília szirup
1,5 dl Indian tonik

Így csináld:
Az alapanyagokat – a tonic kivételével –töltsd a shakerbe és alaposan rázd össze, majd töltsd jégre, és tonikkal felöntve kínáld.
Az ital speciális hozzávalói az alábbi linken csomagban is megvásárolhatod:
www.proszit.hu/pipacs-gin-and-mayer-chilis-malna-liofilizalt-malnaval-738

magyartermek #veddahazait

Mayer Szörp Kft.
2092 Budakeszi, József A.u.73.
Mobil: +36 20 912 7596
E-mail: info@mayerszorp.com
Facebook.com/mayerszorp