Gourmet

Egri Bor Busz jár szombatonként

Az Egri Bor Busz szombatonként indul, és körjáratként működik, fix megállókkal, délelőttől egészen estig. Az Egerbe látogató borkedvelőknek kínál lehetőséget arra, hogy egyszerűen eljuthassanak egy nap akár több egri pincészethez is, és így könnyebben megismerhessék a helyi borkultúrát.

A helyszínek változatosak, a belvárostól a Szépasszony-völgyig, Egerszalóktól a Kőlyuk pincesoron át a Bolyki-völgyig nyolc borászatot, illetve az ő vendéglátóhelyeiket ejthetik útba.

A buszon lehet megvenni az aznapra szóló jegyet, amihez mindenki kap nyolc kupont.
Egy kupont egy fő egy pincészetnél válthat be úgy, hogy azért egy borsort kóstolhat kedvezménnyel, vagy önállóan palackos borvásárlásra használhatja. A körjáratra az adott napon a menetrend szerint a megállókban lehet fel- és leszállni.

Fotó: Busák Attila

Mi az az Egri Bor Busz?
Egy buszjárat, ami körjáratban közlekedik, fix megállókkal.

Mikor jár a busz?
Minden szombaton 10:00 és 19:00 óra között közlekedik, másfél óránként egyszer.

Hol tudom megvenni a jegyemet?
A buszon, felszálláskor, ahol bankkártyával is fizethetsz.

Hol tudok felszállni rá?
Bármelyik megállónál fel- és leszállhatsz, a jegyed egész napra érvényes.

Mennyi a jegyár?
2000 Ft /fő, amely kupon formájában levásárolható az Egri Borműhely tagjainál. (1 fő 1 helyen csak 1 kupont válthat be.)

Hogy működik a kupon?
A jegyvásárláskor kapott kupont a rajta található pincészeteknél lehet beváltani. 1 fő 1 helyen csak
1 kupont válthat be. A pincészeteknél kérhető, erre a programsorozatra összeállított 3 boros, 1500 Ft-os kóstoló árából 500 Ft kedvezményt jelent. A borsor mellett borvásárláshoz lehet még felhasználni a kupont. A kuponból pénzt a pincészeteknek nem áll módjában visszaadni.

Hova juthatok el a busszal?
A busz menetiránya hetente változik, így van A hét és B hét. Kérjük, az útiterved kialakításakor ellenőrizd, hogy melyik héten utaznál vele.

A hét
június 27., július 11. és 25. augusztus 8. és 22.
Gál Tibor Fuzio | Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.
10:00 11:30 13:00 14:30 16:00 17:30 19:00 (végállomás)

Szépasszony-völgy | BorZBár – Ostoros Családi Pincészet; Petrény Winery –  Völgy 47 Pince; Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 33-as Pince
10:30 12:00 13:30 15:00 16:30 18:00

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.
10:45 12:15 13:45 15:15 16:45 18:15

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.
11:00 12:30 14:00 15:30 17:00 18:30

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy
11:15 12:45 14:15 15:45 17:15 18:45

B hét
július 4. és 18. augusztus 1., 15. és 29.

Gál Tibor Fuzio | Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.
10:00 11:30 13:00 14:30 16:00 17:30 19:00 (végállomás)

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy
10:15 11:45 13:15 14:45 16:15 17:45

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.
10:30 12:00 13:30 15:00 16:30 18:00

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.
10:45 12:15 13:45 15:15 16:45 18:15

Szépasszony-völgy | BorZBár – Ostoros Családi Pincészet; Petrény Winery –  Völgy 47 Pince; Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 33-as Pince
11:00 12:30 14:00 15:30 17:00 18:30

Gyerekeknek kell jegyet venni?
6 éves kor alatt ingyenes a buszjárat.

Miért érdemes ellátogatnom ezekre a helyekre?
Megismerkedhetsz a helyi borokkal és az Egri borvidék top borászataival, akik különféle borkóstolókat, fix kóstolósorokat és gasztronómiai finomságokat kínálnak, továbbá egyéb programokkal várnak.

További információk:
www.egribormost.hu/busz